A legnagyobb korallzátony a Földön, több mint 2000 km hosszan, 35 millió hektárnyi területen nyúlik el Ausztrália egyik államának, Queensland partjainál, 2900 különálló zátony és több mint 500 kisebb-nagyobb sziget együttese. A zátony hatalmas és összetett öko-szisztéma, ahol 400 korallfaj található. Több, mint 240 madárfaj fészkel a korallszigeteken, ide tartoznak a csérek, fehérhasú tengerisasok, zátonygémek és halászsasok.

Az idő haladtával, a világméretű felmelegedés következtében a gleccserek megolvadtak, az óceánok vízszintje pedig fokozatosan emelkedni kezdett. Ennek hatására Új Guinea és Tasmánia végérvényesen elvált a szárazföldtől. Az elöntött tengerparti síkságokat a korallok színes világa váltotta fel, kialakítva Queensland állam partjainál a Nagy-korallzátonyt. Számtalan élőlénynek nyújt otthont: míg a cetek egyik különleges fajtájának fő szaporodási területet, addig egyes veszélyeztetett fajoknak, mint a tengeri tehénnek, illetve a zöld és a cserepes teknősöknek táplálkozási helyet biztosít.

E fantasztikus képződményről először Cook kapitány adott hírt hajónaplójában, amikor 1769-ben először elhajózott mellette. Az ízig-vérig felfedezőt és tengerészt azonban nem a tenger alatti világ szépsége nyűgözte le, hanem az a veszély, amelyet e szirtek a hajózás számára jelentenek. A szigetek külső - óceán felé eső - fele meredeken zuhan le, akár 2000 méter mélységig is. A vastag korallmészkő az alapot képező kőzetek lassú süllyedése miatt alakult ki, ugyanis a szirtképző korallok csak 50 méter mélységig képesek életben maradni.

A Nagy Korallzátonyon több nemzeti parkot is kialakítottak. Ezek egyike - az 1975-ben létrehozott - Zöld sziget, amely alig 3 méterre emelkedik ki az Óceán szintje fölé. Felszínét főleg kókuszpálmák (Cocos nucifera) borítják. Partjait fehér korallhomok fedi, melybe levesteknősök (Chelonia mydas) és cserepesteknősök (Eretmochelis imbricata) rakják pingponglabdányi tojásaikat. A kikelő apró teknősöket elsősorban a szigeten fészkelő sirályok (Larus sp.) és csérek (Strena sp.) veszélyeztetik, amelyeknek könnyű prédát jelentenek a homokban csetlő-botló, a víz felé igyekvő apróságok.

A szirteket főként kőkorallok (Madreporaria) és szarukorallok (Gorgonaria) építik fel, létrehozva egy fantasztikusan színes tengeralatti világot. A vizsgálatok megállapítása szerint 400-nál több korall faj vesz részt a szirtépítésben. Külön is érdekes megemlíteni az alakja miatt különleges fajt, a gombakorallt (Fungia fungites) és az agykorallt (Diplória strigosa). A szirtek és zegzugaik hallatlanul sokszínű élővilágnak nyújtanak megélhetési és megtelepedési lehetőséget. Gyakran látható a 2 mázsára is megnövő óriáskagyló (Tridacna gigas), melybe nem ajánlatos belelépni, mert oly szorosra tudja zárni héját, hogy szinte lehetetlen tőle megszabadulni. A mérges kúpcsiga (Conus sp.) emberre nézve is kellemetlen méregfogakkal rendelkezik. A fehér kauricsiga (Cyprea moneta) viszont hosszú időn keresztül pénzként szolgált a tengerparti népek számára. Rokona, az öklömnyi tigriscsiga (Cyprea tigris) egyik legszebb porceláncsiga, mely az emléktárgy üzletek gyakori szereplője. A lagúnák csendes vizében otthonos a nagy termetű, akár fél kilóra is megnövő rák, a languszta (Palinurus sp.) és a medverák (Scyllarus sp.).

E terület legszínesebb és leggazdagabb állatcsoportja azonban minden bizonnyal a halak. Több, mint 1500 fajt írtak itt le. A narancs-fekete-fehér tarka bohóchalak (Amphiprion percula) játékosan bujkálnak a másokra halálos veszedelmet jelentő virágállatok (Actiniaria) karjai között. A pompás papagályhalak (Scarus taeniopterus) négy előrenyúló "fogával" csipkedik az apró korallpolipokat. A szirtek rejtett zugaiban él a magányos és harapós muréna (Murena sp.) arra lesve, hogy közelébe tévedjen valami ehető hal. A rejtőszínű kőhal (Sinanceia horrida) emberi szemnek alig észrevehetően lapul a korallsziklákon. Megérinteni azonban életveszélyes, mert úszóinak megnyúlt tüskéi erős méregmirigyekkel kapcsolatosak. Az élénkszínű vörös sügér (Priacanthus orenatus) feltűnően nagy szemekkel rendelkezik, és gyakran látható, amint apró halrajok közé vág prédát keresve. Az egy méter hosszúságúra is megnövő bonitók (Euthynnus pelamys) csoportosan vadásznak, sokszor egészen közel a felszínhez.

Kétségtelenül e vizek leghíresebb, vagy inkább hírhedtebb állatai a porcos halak közé tartozó cápák, amelyek közül számos faj előfordul a Nagy Korallzátony közelében és évente több fürdőző illetve könnyűbúvár is áldozatul esik kielégíthetetlen étvágyuknak. Érdekes, hogy éppen a legnagyobb faj, a 8-10 méterre is megnövő óriáscápa (Selache maxima) egy ártalmatlan plankton evő állat. Nem úgy a szürkecápák (Carchachinus sp.), vagy a dajkacápák (Orectolobus sp.), amelyek közismerten mohó ragadozók. Rokonuk, a kékpettyes tüskés rája (Taeniura lymma) legtöbbször az aljzaton, a világos korallhomokon lapul. A színes halrajok között gyakran feltűnnek az ajakos halak (Coris gaimardi) és a (Diodon hystrix), amelynek bőrét 4-5 centiméteres tüskék borítják. Amennyiben veszélyt érez, testét felpumpálja levegővel aminek következtében gömbölyűvé válik, mint egy megalomániás vadgesztenye. Nincs az a halevő ragadozó, amely meg ne gondolná, hogy kikezdjen vele. A korallok között számos tüskésbőrű is megtelepszik. Különböző tengeri sünök (Echiuroida) és tengeri csillagok (Asteroida), amelyek mind a szirtek nyújtotta terített asztal vendégei. A lagúnák homokjában helyenként akkora tengeri uborkák (Holoturia) fekszenek, mint egy spárgatök.

A Nagy korallzátony nyújtotta biológiai sokféleség szinte felülmúlhatatlanul gazdag. Megőrzés nemcsak a tudomány számára fontos és felbecsülhetetlen, de Ausztrália számára különösen az. Ez a korallgát óvja meg ugyanis a kontinens partjait a Csendes Óceán pusztító hatásától. Itt ugyanis megtörik a ciklonok ereje és a szárazföldet már csak a megzabolázott hullámok érik el.

A Nagy-korallzátonyt 1981 óta tartják számon a Világörökség részeként.

Forrás: [ x ]